Fahíd

A híd meglétének kezdeményezése, az összefogás példa értékű a mai kor embere számára is. Ritkaságba megy az egész országban a pontonhíd, mely a Tisza vízállásának függvényében megtekinthető. A híd megléte könnyíti a tanyákon élők mozgáslehetőségét, funkcióját napjainkban is maximálisan betölti, Csongrád város északi részén a Gőzhajó u. végén.

1896-ban a nagyréti tanyai emberek kérték a város vezetését, hogy épüljön egy fahíd a város és annak szolgáltatásainak elérésének megkönnyítése miatt. A kérést elutasították pénzhiányra hivatkozva. A réti lakosok összefogtak, és az esztergomi lebontott fahíd árát összeadták, és megvásárolták. 5 darab hídosztályt vettek, osztályonként 1000 forintért. Minden osztályt három tölgyfahajó tartott a vízen. Vásároltak még külön hajókat is, darabonként 200 forintért. A szállítása a következőképpen történt: a Dunán leúsztatták Titelig, majd felhúzták Csongrádig, és az elemeket újra összerakták. Budapesttől a híd Csongrádra szállítását (a Dunán lefelé eresztették, felfelé a Tiszán lovakkal vontatták) csongrádi fuvarosok vállalták.

A cél elérése végett példaértékű volt az emberek összefogása.

A hidat 1896. augusztus 30-án állították fel, vonala a mai pontonhídtól a folyón felfelé 40-50 méterre volt. Mivel a hídnak jelentős része fából készült, a köznyelvtől hamarosan megkapta a fahíd elnevezést.

Akkor az útpálya szélessége duplája volt a mainak, így a megrakott szénásszekerek is kényelmesen tudtak közlekedni, illetve megoldott volt a kétirányú közlekedés is. Ezt a pontonhidat 1919-ben és 1944-ben is felrobbantották, a második újjáépítéskor már csak egy nyomvonal szélességben állították helyre. 1956-ban a faszerkezetet vasra cserélték, de a neve megmaradt fahídnak.

2004-ben a 18 pontoneleméből hetet újra cseréltek, a többit korszerűsítették, 2007-ben pedig mintegy 26 millió forintból teljesen felújították a padozatát.

Többszöri átalakítás után a mai napig is a vízállás függvényében a pontonokból összeállított ideiglenes híd átjárást biztosít a Tisza partjai között.

A téli időszakban a hidat szétszedik és a part közelébe vontatják, ekkor komp vagy dereglye biztosítja a két part között a kapcsolatot.

A híd műemléki védelem alatt áll.

 

Még több információ

Csongrádi halászházakCsongrádi halászházak

Az Alföldön egyedülálló a 37 házból álló népi műemlékegyüttes, mely őrzi az évszázadokkal ezelőtti építkezés kultúráját, az utcaképet. Az épületek közül néhány turisztikai jelleggel hasznosított, vendégházakként működnek.

Ellés-parti monostorEllés-parti monostor

Az egész Alföldön igen ritka Árpád-kori templomrom a 11. századból, melynek megközelítése során lehetőség van természetvédelmi terület megtekintésére is. A művelődéstörténeti és a környezetvédelmi területek összekapcsolására van lehetőség az érték

Megszakítás